Büntető törvénykönyv 29.s

1. Nem büntethető, akinek a cselekménye a saját, illetőleg a mások személye, javai vagy közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.

2. Nem büntethető az sem, aki az elhárítás szükséges mértékét azért lépi túl, mert azt ijedtségből vagy menthető felindulásból képtelen felismerni.

3. A büntetés korlátlanul enyhíthető, ha az ijedtség vagy a menthető felindulás az elkövetőt korlátozza az elhárítás szükséges mértékének felismerésében.

(hatályos: 1978. Évi IV. törvény)

Magyarázat

A jogos védelem tehát abból meríti „megengedettségét”, hogy a jogosan védekező támadást hárít el, amit egyébként állami szervek (pl.: rendőrség) lennének kötelesek elhárítani.

A jogos védelem „intézett” vagy „közvetlenül fenyegető jogtalan támadás” ellen gyakorolható. A fenyegető támadás lényegében nem más, mint támadással való fenyegetés, vagyis támadásra utaló magatartás kifejezése. A fenyegetettség csak akkor állja meg a helyét, ha a támadó és a védekező térben egymás közelében vannak és a támadó a támadást azonnalra ígéri, vagy olyan cselekményt hajt végre, amelyből a támadás azonnali megindítására lehet következtetni. Mindezeknek ténylegesen fenn kell állnia, ugyanis nincs jogos védelmi helyzetben az, aki csak arra következtet, hogy megakarják támadni, a támadásnak vagy a fenyegetésnek tényszerűen kell fennállni. ( pl.: az nem lehet indok, hogy : „Azt hitten, azért kotorászik a zsebében, mert kést akar rántani, hogy leszúrjon.”)

A támadásnak szükségképpen nem kell személy ellen irányulnia, irányulhat közérdek (pl.: középületet akar valaki felgyújtani), illetőleg a védekező vagy más javai ellen is. (pl.: más személy ajtaját feszegető betörő, zsebtolvaj stb.)

Tehát a jogos védelem nem kizárólagos „önvédelmet” jelent.

Nincs jogos védelmi helyzetben továbbá

* aki tettlegességgel provokálja ki a támadást. A becsületsértés (egymás illetve egymás édesanyjának sértegetése) nem ok a támadásra. Ez nem provokálás.

* aki maga is a „jogtalanság talaján áll”. Pl.: kölcsönös dulakodás esetén.

* egyik fél sem kocsmai verekedések alkalmával, még akkor sem, ha az egyik fél a másik fölébe kerekedik. (Kocsmának számít minden olyan hely, ahol szeszes italt szolgálnak fel).

Ellenben nem beszélhetünk kölcsönös verekedésről, ha a támadó részéről a bántalmazás kezdettől fogva kitartó és a vádlott kizárólag a támadás elhárítása érdekében folyamodott tettlegességhez.

Szükségesség: Ha lehet, ki kell kerülni a konfliktust, ha az elkerülhetetlen, a Magyar jogrend elismeri a jogtalan támadás elleni védekezés szükségességét, tehát általában nem terheli menekülési kötelezettség a megtámadott felet.

Arányosság: Csak olyan mértékű sérelem okozható, mint amilyennel a támadás fenyegetett. Ha ezt a mértéket a védekező túllépi, a „többletsérelemért” felel. Az arányosság megítélésénél nagy szerephez jutnak az esemény körülményei, illetve a védekezésként használt eszköz.

Tehát például a pusztakézzel indított támadást, amely rendszerint „csak” testi sértést okoz, nem lehet élet kioltására alkalmas eszköz (pl.: kés, bot, stb.) használatával elhárítani. Amennyiben több támadó van vagy a védekező jóval gyengébb fizikumú, esetleg idős és nem várható el tőle, hogy valamilyen eszköz használata nélkül hárítsa el a támadást, úgy ő jogosan jár el. Amennyiben a támadás az életünket veszélyezteti, élet kioltására alkalmas tárggyal támadnak, úgy a védekezés akkor sem aránytalan, ha az a támadó életébe kerül. Továbbá nem minősül aránytalannak erőszakos nemi közösülés elhárítása esetén kifejtett gyilkolási cselekmény sem.

Szükséges mérték túllépése a 29.s (2) illetve (3) alapján nem büntethető, illetve a büntetés korlátlanul enyhíthető. Azonban ezt az összes körülmény beható vizsgálata dönti el, mert ez gyakorlatilag emberölésnek minősül. Itt a bíróság az élettapasztalatra van tekintettel. Azt elemzi, hogy a megtámadott megijedhet-e annyira, hogy a védekezés mértékét felismerni tudja. De ezen bekezdések nem vonatkoznak arra az esetre, ha a támadó már befejezte a támadást és a „védekező” utána is folytatja a „védekezést”.

A harcművészeteket (EBMAS Wing Tzun Kung Fu-t) gyakorlók igen szigorú megítélés alá esnek a jogos védelmi helyzet elbírálásakor. Kiemelten az arányosság és a szükségesség felismerése terén, hiszen a harcművész teste maga a fegyver - neki nincs szüksége késre vagy pisztolyra ahhoz, hogy ember életet oltson ki, valamint elvárják tőle a szükséges mérték felismerését, lévén, hogy hosszú évek óta gyakorolja a küzdelmet. Továbbá nehezen hiszik el a harcművésznek, hogy azért okozott halálos sérülést, mert megijedt.

Konklúzióként tehát annyi, hogy mindenki komolyan mérlegeljen és gondolkozzon, mielőtt bármilyen konfliktusba keveredik, mert a tét óriási.